skillPOOL Szakértői Klaszter

skillPOOL Szakértői Klaszter

A skillPOOL módszertana

2014. november 05. - LP Solutions Kft.

A skillPOOL módszertana, azaz hogyan lássuk át a komplex vállalati folyamatokat?

Ahogy a korábbi bejegyzésekben már említettük, a skillPOOL Szakértői Klasztert neves magyar kis- és középvállalatok alapították. A skillPOOL célja, hogy a banki informatikai szektor jelentős méretű projektjeire szabott projektcsapatokat alakítson ki, és a résztvevő cégek szövetségére alapozva a projekteket sikeresen tudja megvalósítani. 

Ennek a megvalósítása magas fokon szervezett keretrendszert, már bevált és bizonyított módszertant kíván.

 

A kerék újrafeltalálása…

…nem szükséges, ugyanis az informatikai piac számos módszertant alkotott átfogó folyamatok feltérképezésére, rendszerezésére. Talán sokak számára ismerős az eTOM, másképpen enhanced Telecom Operation Map. A módszertanunk alapjait innen "vettük kölcsön".

Az eTOM a fő üzleti folyamatok hierarchikus ábrázolása. Három fő folyamatcsoportot határoz meg:

  • Stratégia, infrastruktúra életciklus és termék életciklus
  • Operáció
  • Vállalatvezetés

eTOM.jpg

 eTOM - enhanced Telecom Operation Map

 

eBOM - enhanced Bank Operation Map

 A skillPOOL-ban a saját keretünket a fenti eTOM modell banki folyamatokra szabásával alakítottuk ki.

Ennek eredményeképpen jött létre az eBOM keretrendszer. Az eBOM ugyancsak a főbb folyamatokat helyezi egy szolgáltatásalapú térképre, amely a kapcsolódó tevékenységeket is tartalmazza.

eBOM.pngeBOM - enhanced Bank Operation Map

 

Jól látszik, hogy az első hierarchikus szint hasonlatos a telekom iparágéhoz. Ez nem is véletlen, mert absztrakt szinten a főbb folyamatcsoportok azonosak a szolgáltatóknál. A második szinten már kifejezetten a banki iparág sajátosságai fedezhetők fel.

 

Mire jó mindez?

  • Egy közös nyelvet alakít ki az üzleti területek, rendszerek és külső partnerek számára
  • Átfogóan mutatja a teljes vállalaton átívelő folyamatokat, azok kapcsolódásait
  • Segíti az üzleti igényeket fejlesztési projektekké alakítani

 

A skillPOOL hol tud hozzájárulni a vállalatok sikeresebb működéséhez?

A skillPOOL-t alapító cégek számos területen bizonyítottak. A tapasztalatot számos, a fenti folyamatokra leképezhető projekteken szerezték, amelyek komplex projektek részfeladatainak tekinthetők.

A skillPOOL tagok mindegyik felsorolt területen rendelkeznek referenciákkal.

eBOM SkillPOOL.png

skillPOOL szakértői klaszter kompetenciaterületei

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://skillpool.blog.hu/api/trackback/id/tr716868849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása