skillPOOL Szakértői Klaszter

skillPOOL Szakértői Klaszter

Bátorság kell az IQ-hoz?

2015. augusztus 26. - skillPOOL

mensa.pngA MENSA szervezettel előszőr külföldi munkám során találkoztam. Cégünk új német cégvezetőt kapott, s suttógó hírekben terjedt, hogy MENSA tag 145-s IQ-val. Persze volt írígykedés, de senkinek nem jutott eszébe megméretni magát. Igaz ez a "MENSA dolog" ekkor még nagyon misztikus volt az "átlag embernek".

Második találkozásom mostanság volt, ugyanis olvastam, hogy magyar lett a nemzetközi Mensa szövetség elnöke. Ennek hatására néztem meg a magyar Mensa Szövetség honlapját.

Mensa HungarIQa (A legszínesebb szürkeállomány)

Itt feltünt egy online teszt, s elhatároztam, hogy megcsinálom. Pedig nem vagyok nagy teszt író, sőt egy nemzetközi cég Hudson abstract reasoning felvételi tesztjén is elég csúf eredményt értem el. Magam nyugtatására ezt azzal magyaráztam magamnak, hogy épp csak beestem a teszt írásra egy másik megbeszélésről! Vajon igazam volt? Csak ez az oka?

Ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) határoztam el, hogy megpróbálom.

Próba teszt

Az eredmény nagyon megnyutató, sőt inspiráló lett! Mégsem lehetek túl öreg az ilyesmihez mondtam magamban....

image.jpeg

Ezen felbuzdulva jelentkeztem a hivatalos menza vizsgára. Menetközben átnéztem az irodalmat, s mindenütt azt hangsúlyozták, hogy erre nem lehet készülni, de ennek ellenére kipróbáltam pár online tesztet. Kiderült, hogy igazából azzal mentem át ezeken a teszteken, hogy amikor a végén az eredményem közléséhez kérték a bankkártya számom, azt nem adtam meg.....

Közben emítettem több kollégának ismerősnek is, de legtöbbször azt a választ kaptam, hogy ez nagyon jó, nagyon szép, de nem kezdene bele, nehogy rossz eredmény derüljön ki... Ez magyarázza a címet.

A hivatalos MENSA felmérésen tömve volt a terem. Kb. 64 ember hallgatta a bevezető előadást és írta meg a tesztet.   Amúgy fele-fele aranyban képviseltette magát mindkét nem, bölcsészek csak elvétve, de ennek ellenére nem látszott a társaságon, hogy csak elvont, elvadult informatikusok lennének. ( talán csak egy-egy embernél merült fel ez a lehetőség )

Az előadás során derült ki, hogy az IQ az életkorral csökken. Ez azért volt egy kicsit idegesítő mert teljes bizonyossággal állíthatom, hogy én voltam a legöregebb. Na, mondtam magamnak, akkor itt a 100-t elérni is szép eredmény lesz?

Bár figyelmeztettek, de a teszt elején kicsit csodálkoztam, hogy milyen könnyű feladatok vannak! A 36 kérdés megoldására adott 40 percből az első 27-t 20 perc alatt letudtam! 

Ott aztán bedurvult! A következő 20 perc alatt a kérdések közt cikázva próbáltam mindre megtalálni/megadni  a választ.

Talán mégis túl bátor vagy magabiztos voltam?

Jelenleg várok az eredményre (egy hónapon belül jön). Remélem a Hudson abstract reasoning tesztnél azért kicsit jobb eredményt fogok elérni :)

Várakozás közben tovább böngészve a Mensa honlapot, tegnap is találtam egy tesztet. Saját megnyugtatásomra ezt is kitöltöttem. A meglepő az volt, hogy itt nem csak a Raven  által összeállított progressive Matrix volt a feladatok között, de más típusú, pl.: számolós és memória teszt tipusú feladatok is voltak.

Játékos IQ-teszt

 A nehézség itt a különböző tipusok közötti váltás (nem tudsz felkészülni minden tipusra) valamint a lap alján futó, idegesítő időmérő volt! Röviden: sietni kellett!

Ez a teszt hangsúlyozottan nem ad hivatalos eredményt! Csak tájékoztató adat!

iq130.jpeg
Kicsit megnyugodtam! Lehet, hogy mégis csak OK volt jelentkezni,  s nem a HR teszten elért eredmény a valós (?).

Ezek után azért már valóban kíváncsi vagyok, hogy mit értem el a hivatalos teszten!!

 És végre megjött a várva várt értesítés!

 

Látható, hogy az én önbizalmam is elég hullamzó volt a folyamat során, de célom, hogy klaszterünk tagjai közül minnél többen merjék tesztelni magukat.

Sok sikert! 

A bejegyzés trackback címe:

https://skillpool.blog.hu/api/trackback/id/tr567712394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása