skillPOOL Szakértői Klaszter

skillPOOL Szakértői Klaszter

A mai egyetemisták a jövő szakemberei

2015. március 25. - CoDe kft

SEPA.jpgA skillPOOL Szakértői Klaszter cégei kiemelten fontosnak tartják a jövő szakembereinek képzését. Klaszterünk tagjai több különböző oktatási intézményben tartanak rendszeresen vagy esetenként előadásokat.

Legutóbb az International Business School (IBS) hallgatóival banki folyamatokról beszéltünk, konkrétan a nemzetközi átutalásokról.
A 2x2 órás előadás során a mind a SWIFT, mind a S€PA nemzetközi utalás ismérveit, mind pedig ezek együttműködését részleteztük.

150324_182120_collage-1.jpg

Az előadást a klaszter tagjai közül a dobozos termékként értékesített GLPC SEPA Gateway tervezésében, fejlesztésében is résztvevő cégek képviseletében Monori Antal és Seres Sándor tartotta.

A hallgatóknak köszönjük a kérdéseket, megjegyzéseket, valamint az udvarias tapsot a végén.

A pozitív visszajelzések mellett persze volt olyan vélemény is, hogy egy gazdasági főiskola hallgatójának miért van szüksége ilyen technikai (?) jellegű tantárgyra. A hallgató szerint ez inkább az informatikusokat érdekelheti, hiszen – bár ezt nem fejtette ki – itt csupa számítógépes rendszerről, azok kapcsolódásáról, együttműködéséről volt szó.

Válaszul elmagyaráztuk, hogy nemrég egy nagyvállalat pénzügyi vezetője és a treasury főnöke volt a beszélgető partnerünk, akik (szinte) jobban ismerték ezeket az eszközöket (SWIFT, SEPA), mint mi, mert ez a napi munkájuk eszköze.

Lehet, hogy az elhangzottakat csak később fogja értékelni a jelenlegi hallgató, a jövő szakembere, ami viszont fontos, hogy időben tudjon róla.

A bejegyzés trackback címe:

https://skillpool.blog.hu/api/trackback/id/tr647301447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása