skillPOOL Szakértői Klaszter

skillPOOL Szakértői Klaszter

Mennyibe kerül egy Klaszter?

2015. május 16. - LP Solutions Kft.

1yro2_v2.jpgAz első évforduló egy társaság történetében mindig kiemelkedő pillanat. Érdemes visszatekinteni, mi is történt, mit értünk el. Érettnek, kiforrottnak még korai lenne mondani egy egyéves múltú társulást. Ugyanakkor jól működőnek, bejáratottnak és kooperatívnak mindenképpen tekinthető.

 

Ötletelni, vizionálni (majdnem) bárki képes. Szakmai csapatot építeni a megfelelő tagokkal már nehéz feladat. A magunk elő tűzött feladat szisztematikus elvégzése még nehezebb. 

 

"Vajon mennyi idő kell a közös sikerekig?"

- ez a fő kérdés.

Ami igazán fejtörést okoz, az a csapat és a motiváció fenntartása magunkban és egymásban.

 

Ahogy mondani szokták, a motiváció életben tartásának egyik kulcsa, hogy mindig jusson eszedbe, miért is kezdtél az egészhez.

 

A skillPOOL Klasztert azért hoztuk létre, hogy néhány olyan célt el tudjunk érni, amelyet külön nem tudnánk:

  • Egymás ötleteire építve alakítsuk az ötleteket innovatív informatikai megoldásokká.
  • Mondjuk el az ötleteket ügyfeleinknek, és vitassuk meg együtt a megvalósíthatóságukat.
  • Alakítsunk ki kiterjedt, de szakmailag pontosan szelektált partneri kört.

 

Sok olyan véleményt kaptunk a Klaszter indításakor, amely rövid jövőt jósolt. Ezt természetesen sikerült megcáfolni és jó néhány sikeres közös eseményt magunk mögött tudni. Bemutatjuk a rövid összesítést:

  • Rendszeres klaszter megbeszélés: 20 db
  • Banki és vállalati ügyféllátogatás: 20 db
  • Termékfejlesztés: 3 db, mind folyamatban
  • Előadások, prezentációk: 15 db

 

befunky_collage_v2.jpg

 

A Klasztergyűlés átlagos létszáma 5 fő, a többi eseményé 3. A termékfejlesztés átlag heti 1 napot igényel, a többi eseményt valószínűleg mindenki meg tudja becsülni. Egyszerűen kiszámítható, hogy hány mérnökóra, vagy embernap szükséges ahhoz, hogy idáig eljussunk. Ez az ára a Klaszter megalapításának, azaz az első összetartó évnek.

 

A skillPOOL Klaszter következő éve a megvalósításról szól. A termékek, megoldások bevezetése fog megtörténni. Jelenleg ezek tervek, jövőre pedig referenciák lesznek.

 

Renfer Péter - linkedin.com/in/renpet

renfer.peter@lpsolutions.hu

L&P Solutions Kft.

skillPOOL tag

A bejegyzés trackback címe:

https://skillpool.blog.hu/api/trackback/id/tr247464936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása