skillPOOL Szakértői Klaszter

skillPOOL Szakértői Klaszter

Egymást erősítve

2014. október 31. - Geobys Contact Kft

international-market.jpgSokszor előfordul, hogy a külföldön megjelenő magyarországi vállalkozások mintegy véletlenül szereznek tudomást egymás hasonló törekvéseiről. Meglepődve tapasztalják, hogy nagyjából a versenytársaikkal egy időben „jutott eszükbe” az ismeretlenebb terepen való kísérletezés. Igen ám, viszont jó helyzetfelismerés esetében elmaradnak a szokásos viselkedési reflexek, és egymást erősítve jelennek meg a külföldi partnereknél, közös szolgáltatás csomagot kínálva.

Multinacionális cégek vertikális terjeszkedését – amikor a helyváltoztatás során a beszállítóikat is igyekeznek magukkal vinni – tökéletesen megvalósíthatja néhány kisebb méretű, azonos iparágban dolgozó vállalkozás is. 

Kisméretű piacon nevelkedett társaságok esetében kihívás a nagyobb méretű piacokon meglátni a távlatokat, megismerni és – főleg – felhasználni a lehetőségeket. Új helyzetben módosulhatnak a saját képességek, szolgáltatások, mert más az elérési módja egy kezdetben ismeretlen célpiacnak, mint a megszokott felségterületén lévő ügyfeleknek. Az új környezet megismerése a releváns szereplők, a megcélzott vevőkör, az igények, az iparági trendek, a versenytársak felmérésével kezdődik. Ebből alkotható reális kép saját szolgáltatási körünk versenyképességéről. Ezekre alapozva épülhet a piaci megjelenés stratégiája. A kivitelezés pénzügyi terv mentén és kontroll tevékenységekkel együtt történik. A kidolgozás, a megvalósítás összetett folyamat. 

Néhány proaktív, banki informatikában jártas projekt menedzser, tanácsadó, programozó, tervező és kivitelező cég a külpiacokra lépés előtt tudatos kapcsolatépítésbe kezdett. Mindezt úgy, hogy a magyar piacon konkurensei egymásnak. Lehetséges ez? 

A Geobys Contact Kft. tulajdonosai úgy döntöttek, hogy a banki informatikai eljárásokat, ismereteket hasznosító új technológiák és felhasználói kör iránti nyitottság, valamint korábbi üzletfejlesztési tapasztalatok miatt csatlakoznak a 2014-ben megalapított skillPOOL klaszter munkacsoporthoz. 

 

Monori Gábor, üzletfejlesztő 

Geobys Contact Oktatásügyi és Informatikai Rendszerház Kft. - a skillPOOL tagja

monori.gabor@geobys.hu 

www.skillpool.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://skillpool.blog.hu/api/trackback/id/tr756850655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása